Szuperzöldség: Újra itt a Toxic Avenger

Kevés olyan kiemelt jelentőséggel bíró független filmes alkotás létezik, amely egyrészt nem-éppen-nézőbarát stílusával szórakoztató trashkult produkcióként szinte már klasszikussá érett, másrészt pedig egy (trash)filmtörténeti szempontból is emblematikus vállalat (Troma) leghíresebb alkotásaként funkcionáló mérföldkő.

Ha bárkit megkérdezel, hogy mi a kedvenc oldskool trashfilmje, szinte biztos vagyok benne, hogy a válaszok között szerepel majd az 1984-ben megjelent Toxikus Bosszúálló. A Troma Entertainment filmipari vállalat leghíresebb, legsikeresebb (értsd: kikerülhetetlen) produkcióját még három folytatás követte, de készült belőle animációs széria, képregény, videójáték, sőt később még színpadra is adaptálták musical formájában.

Ezért aztán, amikor néhány éve hírt adtak egy esetleges remake-ről, egyrészt örültem, mint majom a farkának, másrészről viszont hatalmas vállalásnak éreztem. Ugyanis a Toxikus Bosszúálló független filmes trashkult darabja nem az a kimondottan mainstream közönségnek való kommersz popkorn-mozi, amit feltétlenül újra kellene forgatni. Így hát ezen dilemmák között billegve vártam, mígnem az igencsak pofásnak mondható trailer után ősszel végre az amerikai mozikba is befutott a 2023-as Fantastic Festen debütáló alkotás.

Remake helyett reboot

A régi változatban szereplő Melvin Ferd helyett kapunk egy Winston Gooze nevű főszereplőt, aki szeretett felesége halála után egyedül kénytelen nevelni mostohafiát, kettőjük közötti kapcsolat pedig nem egészen úgy alakul, ahogyan azt szeretné. Mikor Tromaville St. Roma’s Village finoman szólva sem éppen patyolattisztán működő gyógyszergyárában gondnoki teendőket ellátó hősünk megtudja, hogy életmentő agyműtétre van szüksége, megpróbál pénzt szerezni, de miután terve dugába dől, más megoldás nem lévén egyszerűen betör az őt kizsákmányoló munkahelyére. A The Killer Nutz névre keresztelt népszerű popcsapat és egyben kivégzőosztag azonban a nyomába ered, és még a helyszínen beledobják egy vegyszeres tartályba, hogy aztán egy behemót kisméretű zöld mutánsként térjen vissza, és igazságot szolgáltasson…

Amennyiben ismeritek az 1984-ben készült változatot, az előző bekezdést olvasva feltűnhetett, hogy a bizarr alapszituáción kívül gyakorlatilag minden kelléket kicseréltek és/vagy felburbóztak, tehát a szolgai másolásra építő remake puritán kifejezése ennél a produkciónál nem helytálló. Az eredeti mű (meg úgy az egész Troma-istálló) hatalmas rajongójaként már csak azért sincs ellenemre ez a változtatás-mizéria, ugyanis jelenkorunk megváltozott ingerszintjét szem előtt tartva olyan parádés – értsd: akciókban gazdag és főleg vérbő – reboot született, amely bár tiszteletben tartja a régi Toxie költséghatékonyságban gyökerező (néhol kifejezetten fárasztó) forgatókönyvírói hagyományait, gyakorlatilag egy energikus és újgenerációs szó szerinti modern kistestvért fiatalt neki.

Peter Dinklage remekül hozza az átváltozott karaktert, amely ezúttal a színész méretéből adódó formabontó megjelenéssel csak még szürreálisabbá tette ezt az eleve iszonyúan bizarr (anti)szuperhősös sztorit. Deformált fejű hatalmas zöld melák helyett tehát egy radioaktív moppal hadonászó, vörösen világító félszemű kreatúrát kapunk, mely apró termete ellenére olyan elképesztően brutális kivégzéseket produkál, amelyek egy részét sajnos már a trailerben lelőtték. Nyugalom, lesz még onnét, ahonnan ez jött. Egyébként a film címe mögé biggyesztett UNRATED jelző sem véletlen, ugyanis esetenként savat vizelő minihősünk olyan kreatív és vérbő módokon osztja a halált, hogy tényleg semmi szavunk nem lehet, ha szerettük a Troma határokat nem ismerő brutalitását. És nem utolsósorban a látványvilágra sem lehet semmi panasz, rendesen odatették magukat.

Ezúttal toxikusabb a bosszúálló?

Az eredeti változatban megjelenő szerelmi szál helyett a Toxic Avenger ezúttal egy családi drámával operál a gyász és az elfogadás jegyében, emellett pedig visszatérnek a régi verzióban fellelhető olyan elemek, mint az igazságra kiéhezett, ám devianciától tartó csőcselékszerűen ábrázolt városlakók, illetve a toxikus hulladékokból hájasra hízott korrupt vezetés. Ugyancsak fellelhető benne a szeméttelepi helyszín, az ikonikus éttermi leszámolás vagy az elmaradhatatlan rózsaszín tüllszoknya. A 2025-ös változat komikus hangvételére egyébként jellemző, hogy a fekete humorban bővelkedő extrém halálozások mellett nulla felvezetéssel képes olyan morbid mini-poénokat puffogtatni, ami teljesen kimeríti a WTF-kategóriát. Mint például az orvosi diagnózis már-már Csupasz Pisztolyba illően fárasztó végig-légkalapácsolása, vagy amikor szembesülünk a madármaszkot viselő tag valódi arcával.

Az új Toxikus Bosszúállóban Peter Dinklage mellett akadnak más ismert nevek. A főgenya karakterét például a kisujjából kirázó Kevin Bacon alakítja elképesztően laza hanyagsággal, míg annak szerencsétlen gnóm öccsét Elijah Wood, akit ikonikus hobbit-múltja miatt nem sok szerepben tudok komolyan venni, ám ez esetben pont jól állt neki ez a freakség. És persze mondanom sem kell, hogy egy cameo elejéig Lloyd Kaufman Troma-főnök is beugrott szerepelni. Talán egy túlságosan is sok epizódszereplőt mozgatnak a cselekményben; ott van a nyomozónő vagy a The Killer Nutz alakulata, amely miatt Toxie karaktere kevesebb időt tölt a képernyőn, mint amit szerintem megérdemelne, viszont amikor előkerül, szem nem marad szárazon.

Összességében én nem csalódtam ebben az új változatban. Szerencsére nem egy futószalagon szállított olcsó és ötlettelen remake, hanem az ikonikus trashkult darab modern hangulatú újragondolása. Talán még azt sem bánnám, ha a Cápaviharokkal és mindenféle kritikán aluli CGI-szörnyes hulladékokkal terhelt világban folytatást kapna, de ennyire ne rohanjunk még előre. Akinek szerintem bejött az eredeti változat elmeroggyantsága, és eleve bírja a Troma extrém agresszív és kendőzetlen brutalitással bíró agymenéseit, az ne habozzon!

Patreon
Hirdetés