Zsinegeikbe gabalyodott húsbábok – Stopmotion kritika

Aki rendszeresen fogyasztja a horror műfajának animációs fajtáját, azon belül a független, Youtube-ra dolgozó animátorok munkásságát, esetleg látta a The ABCs of Death antológia második felvonását, annak ismerős lehet Robert Morgan (Bobby Yeah, D is for Deloused, The Cat with Hands) neve. A Cannes-i filmvásáron (mely a híres fesztivállal párhuzamosan tartott egyik legnagyobb ilyen rendezvény forgalmazók és stúdiók számára) még 2021-ben jelentették be, hogy a Brit Filmintézet támogatásával Morgan animált rövidfilmek után egy Stopmotion című, egész estés, élőszereplős horrorfilm készítésével koronázza meg munkásságát – melyből természetesen nem maradhattak el a tőle megszokott szürreális, nyomasztó bábok sem.

Ez a lehetőség persze számtalan kockázatot rejtett magában, hiszen míg rengeteg filmrendező kezdte rövidfilmekkel a karrierjét, sokan nem igazán (vagy legalábbis nem elsőre) tudtak áttérni az egész estés filmekre, melyek a hosszabb játékidővel, több karakterrel lényegesen komplexebb szemléletmódot igényelnek, a tapasztalatlan kezek pedig könnyedén okozhatnak vontatottságot, egyenetlen tempót, problémás karakterépítést és fordulatokat. Morgan esetében pedig, akinek munkásságát bábjai visszataszító, nyomasztó megjelenése mellett a történetei kafkai abszurdba hajló elvontsága jellemzi elsősorban, különösen kockázatosnak tűnt, hogy vajon egy ekkora ugrás következtében nem veszít-e pont az egyedi hangjából vagy a történetei hatásából.

Stopmotion 01
Forrás: IFC Films

Családi hagyományok

A Stopmotion főhőse Ella, aki egész életét drákói szigorú, világhírű stop-motion animátor anyja mellett töltötte. Helyzete azután vett még borzalmasabb fordulatot, hogy a keményen dolgozó mama egy súlyos izületi gyulladás következtében képtelenné vált a stop-motion bábok mozgatására, így lányát kezdte el egyfajta eleven eszközként használni utolsó filmje befejezéséhez, aki saját karriere, álmai és ötletei feladásával kezdett el neki asszisztálni. Miután a történet kezdetén a mama egy hirtelen roham következtében kómába kerül, Ella úgy dönt, hogy barátja támogatásával befejezi helyette a filmjét, majd elkezd a saját ötletei megvalósításába – ám az egész életen át tartó elnyomás és lelki terror kíméletlenül benyújtja a számlát, hősünk így nem csak rövid időn belül elveszíti a kontrollt a készülő film felett, megteremtve egy még saját anyjánál is hátborzongatóbb zsarnokot önmaga számára, de a valóságot és az elméje által megálmodott torz álomvilágot is egyre nehezebben képes elválasztani egymástól.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi remek lehetőség rejlett ebben a koncepcióban és Morgan a tőle megszokott nyomasztó, felkavaró animációkon túl milyen erős szimbolizmust, pszichológiai horrort próbált megvalósítani a film másfél óra körüli játékideje során. A probléma sajnos az, hogy “próbált” nem pedig “sikeresen megvalósított”. A Stopmotion ugyanis bár lubickol az erős jelenetekben, a nyomasztó hangulatban, a zseniális animációs jelenetekben, sőt még a gyomorforgató gore-ral sem fukarkodik (az, amikor Ella egy rothadozó, döglött rókából építi meg története antagonistáját, még csak nem is a legdurvább jelenet) – mégis sorra beleesik azokba a buktatókba, amelyeket kicsit korábban megemlítettem a rövidfilmekről egész estés koncepcióra áttérő rendezőkkel kapcsolatban.

Stopmotion 02
Forrás: IFC Films

Akadozó animáció

A történet tempója borzalmasan egyenetlen, míg időnként könnyelműen átsuhan olyan szegmenseken, amelyek a kellő hangsúly és kifejtés hiányában összecsapottnak és logikátlannak tűnnek, másokon hosszasan elidőzik, egy olyan szürreális érzést keltve, melynek hatására a játékidő közel a kétszeresének érződött, mire elkezdett legördülni a stáblista. Az alap zseniális – olyannyira, hogy újra és újra elgondolkodtam, egy tapasztaltabb, kiforrottabb rendező vajon mennyivel hatásosabban valósította volna meg az egészet.

Vagy esetleg mennyivel sikeresebb lett volna az egész, ha Morgan az élő szereplők helyett (eredetileg hús-vér karaktereket akartam írni, de mivel a Stopmotion vége felé már a báboknak is ez lesz a legfőbb építőanyaga, nem lett volna túlságosan találó) a hangsúlyt a mesteri szinten űzött animációs jelenetekre tereli, inkább azokkal próbál játszani, mesélni, és csak kiegészítésként szövi bele az élőszereplős részeket. Mert hiába jó, sőt, kifejezetten erős a főszereplőt alakító Aisling Franciosi (The Nightingale, A Demeter utolsó útja) színészi alakítása, a hol rohanó, hol tétovázó tempó mellett valahogy elmaradozik a dráma, a sokk és az igazi borzalom, amely bár tagadhatatlanul jelen van a filmben, valahogy mégsem jön át teljesen.

Stopmotion 03
Forrás: IFC Films

Ezek ellenére ha valaki rajong a stílusért, Morgan munkásságáért, érdemes adnia neki egy esélyt, még mindig az idei év jobb, erősebb alkotásai közé tartozik – de ahogy azt a mondás tartja, ebből nagyon könnyen lehetett volna több és jobb alkotás is, mely akár a bábos horror jelenlegi csúcsának tekinthető Mad God-dal is felvehette volna a versenyt. Morgan remélhetőleg nem adja alább és folytatja mind az animációs, mind az élőszereplős vonalat, a következő alkotásában pedig már kevésbé érződik majd úgy, mintha időnként olyan lelkiismeretesen, mégis ügyetlenül igazgatná emberi karaktereit és történetszálait, mint Elle a film kezdetén anyja bábjait.

https://www.patreon.com/Borzongas

Patreon
Hirdetés